Velence
Büszke Velence élete kilobbant,
Nincs dal, s nem csillog bálak tünde fénye;
Ó falakat a hold von hófehérbe,
S leng márványlépcsõn, ívelt csarnokokban.
Okéanosz a bús kanálisokban
Örökifjan jajong már ezer éve,
Új életet lehellne kedvesébe,
De zúg csak, és komor falakra dobban.
Mint temetõben, mély csönd ül a várra.
Márknak, e rég idõkbõl maradt szentnek
Szája a zordon éjfélt elkiáltja.
Igéi mély, szibilla-hangon zengnek
A múló percek bongó ritmusába:
"A holt nem éled - mindhiába, gyermek! "
(Gáldi László ford., 1927/1974)
Velence
Már rág kihúnyt Velence büszke fénye,
Nem zeng a dal, nem hív a báli pompa,
Halottfehéren hull a hold a tompa
Márványfalak s öreg kapuk kövére.
Okeanosz sír csatornákba fogva...
A szép arához árad ifju lénye,
Az élet lelkét oltaná beléje -
Hab-árját zengõn õs falakra dobja.
A város, mint a sírkert csöndje, néma.
A múltból ittfelejtett pap, a vénhedt
Szent Márk, baljósan éjfélt kong felé ma.
Szibülla-hangján mélyrõl jött igéket
Jelent ki percek ritmusára néha:
"Hiába, gyermek, - a holt föl nem éled! "
(Franyó Zoltán ford., 1955/1972) |