Egypár rövid nap ...Egypár rövid nap, és én mennyit éltem !Tükörbe nézni szinte nem merek, Attól félek, hogy már hajam megöszült ... Ez a szív itten, oh ez oly öreg. Az éjszakákat kerestülvirasztom. Az álmot már nem is keresem én, Ugysem találnám. Nem tudok alunni, Mióta bennem alszik a remény. A kínok is már mind elfáradának, Elfáradának engem bántani; Pedig könnyebb a kínok gyilkait, mint Holttestöket keblünkben hordani. Én hordom öket és azt gondolom, hogy Egy század óta hordom öket már. Olyan nehéz s oly hideg halottak ! Fagy tölök vérem, csak alighogy jár, Erötlen szemmel nézek szerteszéjjel, Mint aki köhöz vágta homlokát, Aztán föleszmél félig, s két alakban Lát mindent, s tisztán még semmit se lát. Nincs bennem élet, nincs a lélek bennem, Kétségeim azt messze zavarák. Ugy hull reám egy szebb idö emléke, Mint sírhalomra a tépett virág. (Szatmár, 1846 Október 7-21. után) |
|